Talán az ember megtanulja az élete
folyamán, azt, hogy nehéz kijelenteni valami olyat, hogy ő a legjobb barátom,
barátnőm, ez a legjobb kaja, ez a legszebb nap, hét. Azért is nehéz kijelenteni az előbb felsoroltakat, mert
számunkra lehet nagyon sok kedves dolog, amire már félünk azt mondani, hogy az
a legjobb. Hisz mitől lesz a nagyon jó legjobb. Hasonló gondolat jutott
eszembe a sarasota-i konferencia után is, ami alatt értem, hogy talán ez volt
az egyik legszebb hét a sok eltelt közül.
Minden ott kezdődött el, amikor
kaptam egy e-mailt a májusi hónap folyamán, amelybe az Amerikai Magyar
Orvosszövetség (HMAA) nevében gratulált a szervezet elnöke, illetve közölte
velem, hogy a helyi Marosvásárhelyi Orvosi Tudományos Diákköri Konferencián bemutatott
dolgozatom elnyerte a HMAA egyik díját, ami az volt, hogy meghívtak és
támogattak a 2014. október 26. és november 1. között megrendezett
konferenciára, ahol ismét bemutathatom a dolgozatomat. Bizonyára az olvasó is
tapasztalhatta, hogy a mai reklám irányított világban, amikor elolvasunk egy
szöveget, levelet, és valami ilyen szépet olvasunk, akkor rögtön észrevehetjük
azt is, hogy nem az, aminek hisszük. Így a levél első elolvasása után még
mindig kételkedve néztem. Újraolvastam még akkor sem találtam a buktatót.
Egyszerűen nem akartam elhinni. Napokon belül sikerült megerősítenem a levél
hitelét, valóban beteljesült az álmaimban szereplő vágy. Ismét utazok, bemutatok,
ismerkedek, kirándulok.
Több levélváltás után családom
segítségével megvásároltam a repülőjegyet, a témavezetőimmel ismét tisztáztam a
bemutatásra kerülő dolgozatot.
Nagyon vártam októberi hónap
folyamán, hogy már közeledjen az október 25. Ekkor indultam Bukarestből. Nem ez
volt az első, hogy az Egyesült Államokba indultam, hisz 2014 nyarán eltöltöttem
még 2 hónapot Nevada államba. Bukarestből mentem egészen Amszterdamig, ahol 2
órát kellett várjak a következő beszállásig. Komolyabb ellenőrzésünk volt, hisz
a következő landolás már az Amerikai Egyesült Államok volt. Így kérdeztek tőlem
mindenfélét, hogy mi a célom, van-e rokonom és természetesen minden papíromat
ellenőrizték kétszer is. 3-4 perc beszélgetés után kaptam egy pecsétet az
útlevelembe, majd be is szállhattunk.
Újabb 9 órát repültem Atlantáig.
Kívánom minden olvasónak, hogy tapasztalja meg, hallja élete folyamán legalább
egyszer, de akár többször is, amikor sétál ki a repülőből, hogy: Welcome in the
United States of America. Amerikáról lehet hallani jót és rosszat, de az
biztos, hogy a számunkra nem sokat mondó, de sok helyen olvasott vagy hallott
kontinensnek megvan a varázsa. Kissé kínos volt, mert a csomagomra több, mint
30 percet kellett várjak, annak ellenére, hogy minden útitársam megkapta az
övét. Féltem, hogy ismét áldozat lettem és a csomagom, talán még csak azon a
repülőtéren sincs.
Atlantába készültem beszállni az
utolsó repülőre, amikor hallottam, hogy magamhoz hasonló fiatalok beszélnek
magyar nyelven. Nem sokára beszélgetni is kezdtünk, és ők is oda tartottak,
ahova én. Ők is a konferenciára jöttek, ők is orvostanhallgatók. 1 óra
repülőutunk volt Sarasotáig. Előzetes egyeztetésünk alapján egy szobába
kerültem Palotai Miklóssal, aki kutatóorvosként tevékenykedett a Harvard
egyetemen. Éjfélkor érkeztünk meg, elfoglaltam a szállást, majd a többi
résztvevő már magyar módra ünnepelte a megérkezést. Volt pálinka, bor, paprikás
kolbász. Aki járt már az Államokba az tudja, hogy a kolbász és pálinka
ritkaságnak számít így ünnepeltük az érkezésünket, de azt is, amit
eszünk-iszunk.
Október 26-án volt a rendezvény
megnyitója, ahol nagyon családias hangulat uralkodott. A szálloda medencéi
mellett rögtön a beszélgetések után különlegesebbnél különlegesebb ételt
szolgáltak fel. Csodálkoztam is, amikor az egyik felszolgálónő magyarul szólalt
meg. A későbbiekben megtudtam, hogy nagyon sok magyar ember telepedett le
Sarasotába. Az emberek nagyon közvetlenek voltak, több személy is, a
beszélgetés alatt elmondása szerint kedves városként gondol Marosvásárhelyre.
Október 27-től megkezdődött a
konferencia szakmai része. Nagyon sok új kutatás eredményét lehetett hallani,
színvonalas konferenciának minősült. A konferencia programja az eddigiekhez
képest számomra teljesen új volt. Reggel 8 órakor kezdődött és megközelítően 2
órakor lett vége. Ez volt érzékelhető az egész hét alatt, hogy, amikor
tudományról volt szó, akkor mindenki odaállt hozta a szakmai eredményét,
viszont a délutáni órákban legalább annyira volt fontos a szervezőknek és a
résztvevőknek is a családi hangulat biztosítása. A kapcsolatok elmélyítése, új
emberek megismerése, mindaz, hogy szociális programok voltak, ahol az emberek
másképpen ismerhették meg egymást.
Az egy hetes idő alatt nem volt
gondom azzal, hogy ne tudnék este elaludni vagy felébredni. Hisz 6 órás
időeltolódás miatt korán álmosodtam, de reggel 5-6 órakor ébredtem is. Nem volt
ez baj, hisz mi sem kellett volna szebb és jobb egy reggel, ha napfelkelte
mellett lehetett a tengerparton szaladni, csendben ébredni a nappal, az éhes
madarakkal a morajló tenger hangjával.
A szociális programok között volt: vízipóló,
röplabda, teniszezés, reggeli szaladás, kajakozás, stb… Életembe először itt
volt alkalmam látni kajakozásunk alatt tengeri tehenet, fára mászó rákot és
fürdésük közben igazi, szabadon élő delfint. Ezen időszak alatt a hazánkhoz
hasonlítva mondhatni, hogy kellemes nyári napok voltak, amit kihasználva jól le
is barnultunk délutánonként. Hamar rájöttem, hogy egészen gazdag halállomány
van, így a harmadik nap után felkerestem a legközelebbi horgászboltot, ahol pár
apróság vásárlásának köszönhetően fogtunk tengeri halat is. Amit gyors
fényképezés után szabadjára is engedtünk.
Egy nagyobb csoporttal szinte
mindegyike estét a városban töltöttük el újabb és újabb ételek, fogyasztásával,
túlnyomórészt tengeri ételeket választottunk. Talán az egyik legkülönlegesebb
kaja az aligátor lehetett, aminek az izére egy mondat is megfogalmazódott
bennünk, amit a későbbiekben gyakran használtunk is: “csirkének egy kicsit rágós, de
aligátornak egészen finom, fogyasztható.”
Október utolsó hetére esik az
amerikai körökben nagyon népszerű Halloween. Ennek megfelelően részt is vettünk
a város ünnepségén, ahol több száz ember öltözött be más és más különböző
félelmetes jelmezekbe. Nagyon nagy alkalomnak számít, nem csak az emberek
öltöznek fel, hanem felöltözik az egész város, üzletek utcák, még az előzőkben
felállított szobrokra is valamilyen jelmezt tettek fel.
Az utolsó napokban volt a rendezvény záró
rendezvénye, ami egy Yacht clubban volt megszervezve. Ünnepélyes hangulat volt,
amelynek keretén belül az a megtiszteltetés ért, hogy a különdíjakból
megkaphattam az egyiket. Így zárult ez a hét, ez a pár nap, amire
visszagondolni egy kicsit fáj, egy kicsit hiányzik, egy kicsit olyan, mintha
valamilyen álom lett volna. Ismét csak kívánni tudom, hogy legyen hasonló
élménye minden olvasónak és kívánom azoknak, akik már voltak, hogy legyen
alkalmuk még visszajárni. Egy család gyűl össze minden év októberének az utolsó
hetén, akiknek akkora szívük van, hogy még sok embert bírnának befogadni.
Köszönettel tartozok az Amerikai
Magyar Orvosszövetségnek, mindazért, amit ott tapasztalhattam meg, amit ott
kaphattam és köszönettel tartozok Baffy György doktor úrnak, aki volt és
mostmár leköszönt HMAA elnökként megteremtette, és fent tartja ezt a
lehetőséget a Marosvásárhelyi TDK számára.
2014. 12. 14.
Tubák Nimród